|
Elkapták A Mumust (l.magh.)
Reproducere partiala din Vasarhelyi Hirlap
Jobb lábbal kezdte az A-osztályos bajnoki idényt a marosvásárhelyi BC Mureş férfi kosárlabdacsapata, noha sokan tartottak attól, hogy Temesvár az első ellenfél. Noha már sikerült legyőzni őket, a bánságiak mindig is mumusnak számítottak a Ligetben.
A vén róka Dragan Petricsevics, a temesváriak edzője, dicséreteivel próbálta altatni a találkozó előtt a marosvásárhelyi közvéleményt, de egészen biztosan győzelmet szeretett volna. Többször észlelhető taktikai váltásokkal igyekezett meglepni a házigazdákat, időszakosan sikerrel is, azonban ez a BC Mureş egész egyszerűen jobb az idén, mint a temesvári, sokkal jobb, mint amennyit ez az esetleges tízpontos különbség mutat.
Déri Csaba, akárcsak Kolozsvár ellen a kupában Cooley nélkül kezdte a mérkőzést, s úgy tűnt, ezúttal jó lapra tett, mert Mladenovics (!) nyitó triplája után Mayfield is dobott egyet, s 11:0-ig tartott a lendület. Ekkor azonban Petricsevics húzásai meghozták az eredményt, s Habus sorra szórta a hármasokat, rövidesen pedig 11:14-et mutatott a tabella. Ennek a fele sem volt tréfa, Cooley beállásával, illetve az emberfogásra való váltással pedig ismét kiegyensúlyozódott a meccs, de a negyedet a vendégek nyerték öt ponttal (...)
Pe Larg: Elkapták A Mumust (l.magh.)
Forum: Comentati articolul pe forum |